Iskolánk nemzetközi kapcsolatai

-diákcsere programok, tanulmányutak-

 

 

„Az esemény jön és elsuhan,

 s az emléknek száz ideje van”

(Weöres Sándor)

 

 

    Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a történelmi Magyarország földrajzi, kulturális emlékeinek megismerésére, megismertetésére. A testvérvárosi kapcsolatok keretében erdélyi és felvidéki iskolákkal alakítottunk ki baráti együttműködést. Célunk, hogy az ott élő gyerekeknek és tanáraiknak bemutassuk a mi szokásainkat, oktatási rendszerünket, városunkat és tágabb környezetünket, a Nagykunságot. Tanulóifjúságunk Erdély és a Felvidék történelmi és természeti értékeivel ismerkedett.

   Kapcsolataink továbbfejlesztésén munkálkodunk, a franciaországi Longueau testvérvárossal való együttműködés bővítése érdekében.

   Programjaink megvalósítását a Karcag Városi Önkormányzat, a Gyermek, Ifjúság- és Sportminisztérium, az Essen Gyermekétkeztetési Kft. támogatja.

 

Kiskulcsosiak Székelyföldön

 

    A tanulmányi munkában és a sportban tehetséges tanulóink a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai és szülei meghívására 4 napot töltöttek Székelyföldön. Ismerkedtek a természet csodálatos világával,  történelmi nevezetességeivel, a székelyföldi fiatalok életével. A program fő állomásai: a parajdi sóbánya, a szovátai heliotermikus tavak, Korond, Tamási Áron szülőháza. (Az író szülőházánál Erzsi néni, Tamási Áron húga ismertette az író életútját). Meglepetés várta a csoportot Felsősófalva határában, ordas palacsintát és kürtős kalácsot sütöttek a látogatóknak, de lehetőség volt különféle sajtok kóstolására is. A hó borította Madarasi Hargitán síelésre került sor, esti hangulatot éneklés és tánctanulás koronázta.

 


 

Erdélyi és felvidéki tanulók látogatása  Karcagon

 

    Szepsiből és Székelykeresztúrról érkeztek tanulók és kísérő pedagógusaik Karcagra, akiket a kiskulcsosi diákok és családjaik fogadtak. Vendégeink körbejárták iskolánkat, városunkat. Ellátogattak a Kun-emlékhelyhez, a Milleneumi Emlékműhöz,

a Zádor-hídhoz, a Szélmalomhoz, és a Györffy István Nagykun Múzeumba. A Városi Csokonai Könyvtárban karcagi kiadványokból álló ajándékcsomagot  kaptak. Egy közös kirándulás szervezésére is sor került, amikor a Hortobágy és Debrecen nevezetességeivel ismerkedhettek a határon túli magyar barátaink. Másnap a sporté, a játékos vetélkedőké volt a főszerep.

Október 6-án közösen emlékeztünk az aradi vértanúkra.

   

 

Kiskulcsosi és székelykeresztúri tanulók látogatása Felvidéken, Szepsiben

 

   A három iskola tanulói ismét találkozhattak. A szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium tanulói és családjai fogadták a kiskulcsosi és székelykeresztúri tanulókat és kísérő tanáraikat. A családi fogadtatás itt is szeretetteljes, a közös programok lenyűgözőek voltak. A Szadelöi-völgy, a Dobsinai-jégbarlang, az Andrássy-kastély, Krasznahorka vára, kassai Szent Erszébet Dóm.     Ezen programok keretében az egyes régiók tanulói rengeteg többletinformáció birtokába jutottak, tanulói barátságok, családok közötti jó kapcsolatok alakultak ki. Megtapasztalták e kis közösségek vendégszeretetét, megismerték egymás kultúráját, szokásait.

 

 

Nemzetközi sportdélutánon Szepsiben

 

     A Kiskulcsosi Általános Iskola sportoló tanulói meghívást kaptak szlovák testvérvárosunkba, Szepsibe. Így vehettek részt harmincan, 2007. november 8-9-én a Magyar Tannyelvű Alapiskolában „Iskola Napok” keretén belül megrendezésre kerülő baráti találkozón, labdarúgás és kosárlabda sportágakban.

     Megérkezésük alkalmával szeretettel köszöntötték tanulóinkat, és megvendégelték őket egy finom ebéddel. Ezután került sor a mérkőzésekre. A 4. évfolyamos lányok kosárlabda sportágban mérték össze tudásukat a helyi 8. évfolyamos tanulókkal. A lányok méltó ellenfelei voltak a tapasztaltabb kosaras társaiknak.

Az 5-6. évfolyamos kiskulcsosi fiúk teremfocit játszottak, míg a 8. osztályos fiúk szintén kosárlabdázásban méretették meg magukat.

Szép egyéni eredmények születtek, melyekkel tanulóink tovább öregbítették iskolánk hírnevét.

 

 

 

Kosárlabda:

Legjobb védő: Herceg Péter

Legjobb játékos: Nagy László

Legjobb 3 pontos dobó: Lippai Mihály

Legjobb játékos: Kerekes Hajnalka

Gólkirály: Márkus Anikó

Legszimpatikusabb játékos: Rácz Lilla

 

Kispályás foci:

Legjobb védő: Andrási Bence

11-es rúgó verseny: Andrási Bence, Rácz János

 Tanulóink az oklevelek és érmek átvétele után a szállást adó családokhoz mentek, akik szívélyes fogadtatásban részesítették őket.

Hazaindulás előtt még a vendégek és vendéglátók közösen ellátogattak Kassára, ahol a Szent Erzsébet Dómot, II. Rákóczi Ferenc sírját, valamint a kassai Rákóczi emlékhelyeket tekintették meg.

      A Kiskulcsosi Hét programjai keretében - 2008. áprilisában - barátainkat szeretettel várjuk iskolánkba.                                                                                                         Úgy vélem, a barátság mellett sikerült tudatosítani a legfontosabbat: éljünk bármilyen ország területén, mindannyian magyarok vagyunk, és összetartozunk.

 

 

Tantestületi tanulmányutak

    Iskolánk tantestülete minden lehetőséget kihasznált a külföldi kapcsolatok kiépítése, a testvérvárosi együttműködés elmélyítése, a pedagógiai, szakmai munka gazdagítása, módszertani tapasztalatszerzés, ismeretbővítés érdekében. 1998 óta hét alkalommal szervezünk határon túli közös tantestületi programokat.

    Első lépésként 1998-ban Nagyváradra látogattunk. Megtekintettük a Püspöki Palotát, a Szent László Székesegyházat, az Ady Múzeumot, a várat. Rövid sétát tettünk Félix fürdőn, este megnéztük Katona József Bánk bán című darabját a váradi színházban.

   2000 júniusában újabb tanulmányút valósult meg: Kolozsvár és környékével ismerkedtünk. Ellátogattunk a történelmi és kulturális emlékhelyekhez: Szent Mihály Templom, Mátyás király szülőháza, a Fadrusz János által készített Mátyás-szobor, Babes-Bólyai Egyetem, Botanikus kert, Farkas utcai református templom, Házsongárdi temető. Második nap a lenyűgöző Tordai-hasadékhoz mentünk.

   2002 júniusában már egy hosszabb útra vállalkoztunk. Egy 4 napos székelyföldi körúton vettünk részt. Jártunk a gyönyörű népművészetéről híres Magyarvistán, Marosvásárhelyen a Teleki tékát látogattuk meg, és a Bólyaiak életéről szereztünk nagyon sok ismeretet. Lenyűgözött bennünket a Szent Anna-tó, a Mohosláp, a Gyilkos-tó, a Békás-szoros szépsége. Megnéztük Brassót, felvonóval utaztunk a Cenkre. Eljutottunk Székelykeresztúrra és Kézdivásárhelyre is. Útközben sok érdekes legendát, történetet hallottunk idegenvezetőnktől.

   2004-ben folytattuk székelyföldi utazásainkat; a Meziadi-cseppkőbarlanggal kezdtük, az Aranyos-folyó völgyében utazva csodálatuk a tájat.

 

 

Megpihenve a legendás Székelykő árnyékában, a Kőköz magos sziklafalai mellett haladtunk Nagyenyed felé. Következő állomásunk Erdély egyik műemlék gyöngyszeme Segesvár volt. Meglátogattuk a „legmagyarabb” erdélyi várost, Székelyudvarhelyet. Voltunk Farkaslakán, Tamási Áron szülőfalujában, Máréfalván, ahol a díszes székelykapukban gyönyörködtünk. Homoródfürdőn sokféle ásványvizet ittunk. Barangoltunk Csíkszeredán és a hozzá tartozó, messze földön híres pünkösdi búcsú színhelyén, Csíksomlyón. Megnéztük a székelyföldi moffettákat, a torjai Büdös-barlangot. Sétáltunk Bálványos fürdőn és Tusnádfürdőn. További állomásaink: Székely Múzeum Szepsiszentgyörgyön, Céhtörténeti Múzeum Kézdivásárhelyen, impozáns várak, magas kőfallal körülvett erődtemplomok a Szászföldön, Fogarasi Havasok, királyi kastély Sinaián, Gyulafehérvár, Déva.

 

       

 

 

2006-ban székelyföldi utazásunkat összekötöttük néhány napos Fekete-tenger parti pihenéssel és a Duna delta élővilágával ismerkedtünk.

    2007 júniusában tantestületünk a franciaországi Longueau testvérvárosba látogatott. A Testvérvárosi Bizottság sok szeretettel fogadott bennünket és szervezte programjainkat. Meglátogattuk a Paul Baroux Általános Iskolát, ahol egy gyerekcsoport munkáját figyeltük meg, betekintettünk a francia oktatási rendszer egy kis területébe. Megismertük Longeau, Amiens, Párizs természeti, kulturális, történelmi nevezetességeit. Sétáltunk a Csendes-óceán partján, csónakkal látogattuk meg, a Somme folyó ágai között kialakult szigeteken megművelt kerteket (hortillonage-okat), megnéztük Franciaország legnagyobb katedrálisát.

  

 

 

 

 

Fejedelmi látványt nyújtott este a katedrális fényekkel színezett homlokzata. Megnéztük az Ornitológiai Parkot, nosztalgiavonatoztunk a Somme-öböl tájvédelmi körzetében, sétahajóztunk a Szajnán.

 

 Intézményünk a jövőben is fontos feladatának tekinti a nemzetközi kapcsolatok további fejlesztését.

 

 Célunk:

Ø       Közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat

Ø       Erősíteni a népek és kultúrák közötti kötelékeket

Ø       Elősegíteni a módszertani tapasztalatcserét, közös projektek megvalósítását

Ø       Megismerni más országok életét, történelmét, kultúráját

Ø       Bemutatni országunk, városunk értékeit a többi európai ország tanulóinak

 

                                     

              

                                                                                    Ecsedi Irén

                                                                                       igazgató